Már az ókori Egyiptomban is nagy figyelmet fordítottak a szemek hangsúlyozására. Akkoriban az még csak a férfiak kiváltsága volt csak. A fekete szemsmink a bogaraktól és az erős napsugaraktól is védte viselőjét. Az ókori Rómában viszont már a hölgyek is előszeretettel alkalmaztak különböző természetes anyagokat, mint például növényi kivonatokat szemük, illetve szempillájuk hangsúlyozására. Ez az irányvonal lassan pedig teljesen elhalványult, a középkori trendekben teljesen homályba merült a szem, illetve a szempillákkal való játék.  Akkoriban a hófehér bőr mellett a homlok kiemelése kapott nagyobb hangsújt.

1850-ben jelent meg az első szempilla spirál melyet Eugene Rimmel fejlesztett ki, szénporból vazelinből, illetve petróleum zseléből állt. Nagy port kavart a hölgyek körében, mivel nem irritálta a szemet.

A 20. század fele már még nagyobb lett a hangsúly a külső megjelenésre a hölgyek körében. Már léteztek akkoriban a soros műszempillák elődjei, azonban a laskosság számára, csak 1930-tól volt elérhető. Az első szempilla göndörítő „Kurlash” 1940-ben jelent meg ami szintén hatalmas nagy népszerűségnek örvendett.

Az igazi nagy forradalom az 1960-as években kezdődött, amikor már a nők kifejezhették egyéniségüket sminkekkel. Akkoriban hatalmas trend volt a szemhangsúlyos sminkek, megjelentek a színes szempilla spirálok és a soros műszempilla mellett a tincses változat is. Minden szépségszalonban alapvető szolgáltatás volt a műszempilla építés, melynél az alapanyagok készülhettek szintetikus anyagokból, illetve emberi szövetből.

A napjainkban használatos szálanként műszempillák az 1990-es évek végén váltak népszerűvé Amerikában. Hollywood-i hírességek, mint például Jennifer Lopez, Lindsay Lohan, Liz Hurley vagy Nicole Kidman azonnal szerelmese lett ezeknek a pilláknak.  Egy pár évig, csak hírességek számára volt elérhető ez a szépségkezelés, de gyorsan megnyílt a piac a lakosság fele is. Eredetileg Ázsiából érkeztek ezek a termékek, de azt nem lehet tudni, hogy hogyan jutott el hazánkba. Nem kellett sok idő hamar lecsaptak rá a hölgyek és azóta folyamatosan növekvő piac.  Folyamatos fejlesztések és újítások jellennek meg mellyel a hölgyek elérhetik a csodásabbnál csodásabb pillantásokat.